Jeleink, avagy a magyarság eredete 2/3
- Kapcsolódó cikkek:
- Jeleink, avagy a magyarság eredete 1/3
Forrai Sándor rovásszakértő a székely-magyar rovásírást alaki és hangtani szempontból vizsgálva 50%-ban föníciai, 43,4%-ban etruszk, 28,6%-ban török (türk) rokonságot mutatott ki. Mindehhez kapcsolódnak Angela Marcatonio, Mario Alinei és Michelangelo Naddeo olasz kutatók munkái, melyekben bebizonyítják az ősi írások, ABC-k közös tőről származását, továbbá, megállapítják a székely-magyar ABC elsődleges voltát. Mivel a rovásírásunk a magyar nyelvre lett komponálva, talán nem követünk el szentségtörést, ha a fenti megállapítást a nyelvünkre is érvényesnek tartjuk.
Hátborzoló dolog belegondolni, hogy hajszálon múlott nyelvünk, írásbeliségünk, egyben magyarságunk fennmaradása. Ezért - ha már Istennek hálát adtunk -, köszönjük meg az akkoriban többszörösen lenézett, lesajnált „csimbókos, fütyülőbarackos, pusztai bőgatyás” őseinknek, elkötelezettségüket, nyakasságukat.
De térjünk át a „tárgyszerűbb” módszerek világába, az antropológia, a genetika területére.
Az embertani szakemberek szerint a korabeli magyar temetők csontanyagai annyira eltérőek a finnugor, osztyák-vogul leletektől, hogy egyetlen épeszű antropológus sem feltételezné a magyarok finnugor eredetét. Ellenben, a talált leletanyagok (turanid, pamirid, taurid jelleg) nagy hasonlóságot mutatnak a szkíta, hun, avar maradványokkal. (Sajnos, Belső-Ázsiában még a ma élő lakosság antropológiai feltérképezése sem történt meg, nemhogy a temetőké.)
Talán, ennél is beszédesebbek Hideo Matsumoto oszakai orvosprofesszor 1988-ban bemutatott, az egész világot lefedő, úgynevezett gamma marker vizsgálatának eredményei. A marker-térkép alapja egy fehérje és immunológiai vizsgálat, ami egy közös ősmolekulából kiinduló, az immunglobinokat alkotó fehérjeláncok kombinációira épül. Mivel a rasszok, csoportok egyezőségét, különbözőségét az említett fehérjeláncok variációi jellemzik. Végeredményül meglehetősen korrekt (akár egymillió év múltán is kimutatható) eredményt kaptunk. Nos, az egyik jellemző kombináció csak Japánban, Koreában, Belső-Ázsiában, a dél-amerikai indiánoknál, és Európában egyedül, a magyaroknál mutatható ki. (A mai magyar lakosság esetében már az európai változatok a dominánsak.)
Természetesen, mint mindent, ezt a módszert - nem beszélve a belőle levont következtetésekről -, is lehet vitatni, támadni, de az mégis elgondolkoztató, hogy a fenti népcsoportok zenei anyanyelve (pentaton) is gyakorlatilag megegyezik. Egy szó, mint száz, a korabeli magyarság testi jellemzői, kulturális, társadalmi hagyományai, élet- és hadviselésmódja maradéktalanul megfelel a szkíták és hunok jellemzőinek. Valószínűleg, több eredeti forrás sem véletlenül nevezi a magyarokat hunoknak, vagy szkítáknak.
Példának okáért álljon itt II. Szilveszter pápa, a magyarság keresztény hitre történő térítése feletti lelkendezése.
„Mienk, mienk a Római Birodalom, gyümölcsöt adó Itália, katonát adó Gallia és Germánia, s velünk a szkíták hatalmas királya is.”
A III. Ottóval a „Renovatio imperii Romanorum” (Római Birodalom újraállítása) programján szorgoskodó II. Szilveszterről igazán nem mondható el, hogy csak úgy felületesen ismerte volna a magyarokat, a kereszténységet meghonosító Géza királyunkat. Bizony, nagyon jól kellett ismernie a tervei szempontjából kulcsfontosságú terület népét és uralkodóját.
Mégis, a „hivatalos” álláspont a következő; „akkoriban minden íjfeszítő népet hunoknak, vagy a szkítáknak neveztek”, vagy „mindez, csupán a regősök és krónikások csacskasága”.
Mit nekünk II. Szilveszter, mit nekünk a nép emlékezete, amikor velünk vannak a hundorferek és társaik.
folyt köv
B. Kántor János
Szerző:
Szavazás
Kérjük értékelje a cikket!
Kérjük értékelje a cikket!
| » Válasz erre |
