Jeleink, avagy a magyarság eredete 1/3
„Az
élet egy sűrű kötésű szőnyeg, melyben ezernyi idegpálya kering,
S istenparány rezdülései hímezik rá az ősi kódok cifra ékeit."
Valóban a génjeinkben lenne a folytonos kesergés, a múlton történő örökös rágódás, vagy egészen másról van szó? A „múltat végképp eltörlők", a „szebb jövőt ígérgetők" nem értik, illetve nem akarják megérteni; amíg a megfelelő mélységben nem élhetjük meg dicsőségeinket, katasztrófáinkat, addig nem beszélhetünk sikeres a nemzetről. Egyszerűen hiányoznak az ehhez szükséges alapok, közösségi talapzatok. Márpedig, nemzedékek hosszú sorának nem adatott meg az egészséges nemzeti azonosságtudat. Mindig léteztek sanda elnyomóhatalmak, s lihegő szolgálóik, akik elhazudták dicső énekeinket, átírták gyászdalainkat. Többek között ezért fogyunk, ezért vagyunk minden kérdésben megoszthatóak. Ezért váltunk egy tudathasadásos, öncsonkító társadalommá.
S istenparány rezdülései hímezik rá az ősi kódok cifra ékeit."
Valóban a génjeinkben lenne a folytonos kesergés, a múlton történő örökös rágódás, vagy egészen másról van szó? A „múltat végképp eltörlők", a „szebb jövőt ígérgetők" nem értik, illetve nem akarják megérteni; amíg a megfelelő mélységben nem élhetjük meg dicsőségeinket, katasztrófáinkat, addig nem beszélhetünk sikeres a nemzetről. Egyszerűen hiányoznak az ehhez szükséges alapok, közösségi talapzatok. Márpedig, nemzedékek hosszú sorának nem adatott meg az egészséges nemzeti azonosságtudat. Mindig léteztek sanda elnyomóhatalmak, s lihegő szolgálóik, akik elhazudták dicső énekeinket, átírták gyászdalainkat. Többek között ezért fogyunk, ezért vagyunk minden kérdésben megoszthatóak. Ezért váltunk egy tudathasadásos, öncsonkító társadalommá.
De ne sajnáljuk előre magunkat, inkább merüljünk el a múlt titkos bugyraiban, a jelen jobb megértésének reményében.
Szakembereink már az eredetünk kérdésében is kétfelé szakadnak, egyrészt, léteznek az úgynevezett „finnugoristák", a „hivatalos tudomány" képviselői, akik a nyelvi, nyelvtani rokonságra alapozván sorolják a magyarságot a finnugornépek közé. Másrészt, a túloldalon főként genetikai, antropológiai, érzelmi, kulturális, és szótani érvekre támaszkodván inkább a szkíta, hun származtatás mellett törnek lándzsát. Mindenekelőtt tisztázandó, amennyiben a származás a kérdés, a nyelvi bizonyítékok, ugyan fontos tényezők, de nem lehetnek perdöntő válaszok.
Tudniillik, Belső-Ázsia nagy pusztaságaiban a hódítások, népvándorlások mellékhatásaként tucatjával fordulhattak elő nyelvcserék. Erős, dinamikus népek telepedtek rá a területen élő kisebb etnikumokra, vagy nemegyszer a szállásterületen védtelenül maradt fehérnépek, gyerekek csoportjaira. Ami huzamosabb együttélés esetén törvényszerűen a domináns csoport nyelvének átvételével járt.
Esetünkben is hasonló történhetett, a szkíta, hun áramlatok, birodalmak területén elszórtan élő finnugor népcsoportok idővel a hun-magyar nyelvet kezdték használni. Így, és csak ilyenformán oldhatóak fel a különféle anomáliák; a finnugor nyelvrokonság, kontra antropológia, hagyományok, a magyarság feltételezett számbeli fölénye, stb.
Igaz, a hun népek nyelvét, nyelvtanát nem ismerjük, viszont az ismerté vált szótöveik nagy százaléka, a magyar nyelvben is megtalálhatók. Szó, ami szó, a hun-szkíta eredetet vallók bizonyítékai legalább annyira, ha nem sokkal meggyőzőbbek, mint a finnugor vonal érvelései.
Mégis, az emberek nagy része a finnugorokat jelöli meg rokonainkként. Miért van ez így?
A finnugorizmus a hivatalos, a „tudományos" nézet, kiépítette hierarchiáját, birodalmát, komoly, tekintélyes támogatókkal, akadémikusokkal rendelkezik. Ekképpen, minden eszköze megvan az ellenfeleket az „álmodozó, szent őrültek" karanténjában tartani. Teszik ezt annak ellenére, hogy nem egy, világviszonylatban ismert és elismert, nagy tudású kutató van a barikád túloldalán is.
Nem volt ez mindig így, a jelenlegi elfogadtatott őstörténet kutatásunk gyökerei csupán a Bach korszak magyarellenes politikájának idejéből erednek. Ennek a nemzetpusztító hadjáratnak jeles képviselője volt Hunfalvy (Hundorfer) az „égető", Bundez és Schlözer. Jellemző volt rájuk, hogy az ősi kultúrák emlékét hordozó rovásírásunkat, mint „pásztorok ákombákomját" tartották számon. Persze, ez nem akadályozta meg őket nyomainak szisztematikus pusztításában. Hundorfer a rovásírásos emlékek tűzre vetése miatt kapta az „égető" gúnynevet. Művelték mindezt a magyar nyelv teljes ismerete nélkül, igaz a Magyar Akadémia teljes jogú tagjaként. (Bundez, Hundorfer akadémiai tagként kezdi tanulni a magyarnyelvet.)
Ezek a tények, tények maradnak még akkor is, ha a későbbiek folyamán, mint nyelvészek értékes kutatásokat is végeztek. Hundorfer, Bundez, Schlözer, Riedl, Heinrich, Bleyer, Borovszky, Pauler, Petz, Kaindl, Matthaei, micsoda magyar kutatógárda! De ne legyünk igaztalanok, a hun, magyar rokonságot elsőként egy magyar nyelvész, Sajnovics János támadja, majd egy magyar zsidó, Vámbéry Ármin védi meg.
Ennyit a „nevekről", most lássuk a „bizonyítékokat".
Tagadhatatlan tény a magyar és a finnugor nyelvek rokonsága, mindemellett a ragozó nyelvek családjába tartozik még a sumér, a török, az ujgur, a mongol, a kirgiz, a türkmén, az üzbég, a kazah, a japán, és a koreai is. Sőt, többek szerint egyedül a sumér- és a magyar nyelvben ismeretes a kettős igeragozás.
Jó, jó, de hogyan jön ide a sumér nyelv? Mivel a sumér, a szkíta, és a hun nép bizonyítottan kapcsolatban volt egymással, ezáltal mondanivalónk szempontjából közel sem érdektelen a sumer nyelv vizsgálata. Ezen felbuzdulván több neves magyar kutató szentelte életét a sumer nyelv kutatásának. Többek között, ilyen volt Badiny Joós Ferenc és Zakar András. Zakar András kimutatásai szerint, 100 magyar alapszóból 63 a sumérba, 12 pedig az akkádban (a sumérokat „felváltó", kultúrájukat átvevő nép) található meg. Az ilyen, és hasonló adatokat írják a véletlen számlájára az egyik, még ezekből kiindulva alkotnak ellentmondást nem tűrő elméleteket a másik oldalon. Az igazság nyilván nem „odaát", hanem valahol középen keresendő. Reméljük, egyszer eljutunk oda, hogy szakembereink hajlandóak lesznek partnerként tekinteni egymásra.
Addig is vegyünk sorra néhány érdekesebb sumér-magyar szóegyezést, összefüggést.
EMES = főpapnő, EME = anya (lásd Turul monda), MÁS-MÁS = ikrek, PÚ = fú, SZÁ = batyu, szák, zsák, SÁ = bel-tartalom (béltartalom, sár), KI = terület, föld, (ki, kikinda, külterület), GUR = kör, (gurul), IZI = izzó, IZ = isteni lélek, MUL = pislákol, múlik, TIR = tér.
De könnyedén sumérra „fordítható" a következő, közismert gyerekmondókánk is:
„Magyarul":
An ta témusz,
Szóraka témusz,
Szóraka tiki-taka
Ala-bala Bambusz
Sumérul:
Anta Dunguz,
Szur, raga, digi-daga
Ala-bala Bambuz.
És, ha már kiszámoltunk mindenkit, elkezdhetjük gyerekkorunk kedvenc játékát a „pilickézést",... jól sejtették, ez is sumer örökség.
Persze, más ősnyelvekkel is léteznek közös szavaink, ilyen az ógörög, etruszk, türk, alán, bolgár, mongol, perzsa, és a kínai. Cserép József professzor publikálásai alapján; 6500 ógörög (a hellénkor előtti időkről van szó) szóból, 4000 megtalálható a magyarban. De nemkülönben érdekesek a következő ujgur alapszavak; apa, test, száj, ló, nap, szív, szem, fej, rossz, anya, jó, vagy a lánka, szoba, béka, szabla, pataka, pata (mint út) szanszkrít kifejezések. S ha már Indiánál tartunk, lássunk egypár földrajzi elnevezést is, úgymint a Barna, Kókai, Tura, Tisza, Buda stb.
Végül, de nem utolsó sorban, a „minden, mindennel összefügg" elvének bizonyításaként említsük meg a magyar „hal" szavunkat is, ami sumér nyelven „ha", a hunoknál „kala", míg finnül „kal"-ként hangzik.
Ezt a nyelvünket jellemző „nemzetköziséget" használják fel elleneink, hogy bebizonyítsák, a magyar mindent csak kapott, átvett. Ennek ellenében itt lenne a helye több nagytekintélyű, külföldi tudósember magyar nyelvet dicsőítő, lelkendező nyilatkozatának. Mégis, inkább azt javaslom, mélyedjünk el mi magunk nyelvünk felépítésében, a viszonylag kevés szótövünkben, az abból kihajtó terebélyes szóbokrainkban, az ezekből összeálló csodálatos, színpompás, mégis egységes csokorban, az édes anyanyelvünk egészében. Rögtön rájövünk, világos lesz előttünk, ezt az egységet jövevényszavakból csak több ezer év alatt lehetséges megteremteni.
És ez a „magyartalanítók" nagy bánata, a feloldhatatlan ellentmondás, hiszen a szokásos forrásként megjelölt nyelvek többsége akkoriban egyszerűen nem létezett.
folyt köv
B. Kántor János
Szerző:
Szavazás
Kérjük értékelje a cikket!
Kérjük értékelje a cikket!
|
|||
| » Válasz erre | |||
| » Válasz erre |
